Délvidék

Magyarellenes falfirka Szabadkán

Címkék: Délvidék, Szabadka

A Vajdaságban ismét megjelentek a magyarellenes falfirkák. Egy hete Szabadkán egy fatelep falára ismeretlen tettesek azt írták szerbül, hogy Halál a magyarokra!, majd néhány nap múlva egy bontásra ítélt épületre azt, hogy Öljük meg a magyarokat!

Szerb terror magyar gyerekek ellen

Péterrévén az ott élő magyar gyerekeket már fél éve zaklatja egy vaskos rendőrségi dossziéval rendelkező szerb fiatalokból álló csoport, ahol a háború elől idemenekült szerb szülők gyerekei a hangadók. Eddig több mint 20 magyar fiatalt vertek, vagy aláztak meg. Volt akit arra kényszerítettek, hogy a szerb himnuszt vagy valamelyik szerb dalt énekelje hangosan. Ha a magyar gyerekek nem tudták a szöveget, vagy nem vállalták a szerb nyelven történő éneklést, felpofozták őket és néhány nap haladékot kapták, hogy megtanulják a szerb dalok szövegét.

Brutálisan megverték Toroczkai Lászlót a szerbek és egy magyar orvost is Zentán

Címkék: Délvidék, Zenta

Brutálisan megverték Toroczkai Lászlót és egy fiatal szegedi orvost a délvidéki Zentán. Már a szinte színmagyar településeken sem lehetünk biztonságban az agresszív szerbektől.

Lefasisztázták a magyarokat az utcanevek miatt

Címkék: Délvidék, Szabadka

Lefasisztázták a magyarokat a szabadkai városi tanács ülésén, mert a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői ellenezték, hogy Leninről, Engelsről és a hősi partizán alakulatokról utcákat nevezzenek el Szabadkán.

Már megint magyarverés a Délvidéken

Címkék: Délvidék, Becse

Nem telik el úgy nap, hogy valahol a Kárpát-medencében ne alázzanak, verjenek meg egy magyart. Nem telik el úgy nap, ősi hazánkban, hogy ne mosná fel a padlót velünk valamelyik ellenségünk a sok közül. Délvidéken már mindennaposak a magyarverések. Az európai parlamentben ülő magyar képviselők semmit nem tudtak/tudnak tenni a magyarok védelmében. Talán nem is akarnak. Minek? Hisz akkor dolgozni kéne, harcolni, a pénz viszont akkor is jön, ha nem tesznek semmit.

Szabadkán lekapcsolták a magyar csatornákat a kábeltévé rendszeréről

Címkék: Délvidék, Szabadka

A Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai községi szervezete megdöbbenéssel értesült a szabadkai kábeltelevízió döntéséről, melynek értelmében lekapcsolta a rendszerről mindazokat a csatornákat, amelyek közvetítették az Eurovíziós Dalversenyt.

Súlyosan bántalmazták a HVIM szabadkai elnökét

Címkék: Délvidék, Szabadka

2007. május 13-ra virradó éjjel a szerb6 rendõrség és más állami hatóságok - mint az utóbbi idõben rendszeresen - ismét behatoltak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szabadkai szervezetének zártkörû rendezvényére, s zaklatni kezdték a szervezõket és résztvevõket. A rendõrök rögtön a már az elmúlt években többször bántalmazott és a hatóságok által meghurcolt Lavró Tihamérhoz, a HVIM szabadkai elnökéhez léptek és felszólították, hogy adja meg az adatait, holott nyilvánvaló volt, hogy pontosan tudják, kivel állnak szemben. Tihamér az anyanyelvén, azaz magyarul mondta el az adatait, miután ezt a szerb törvények is lehetõvé teszik számára. A magyar szót azonban nem tûrhették a rendõrök, azonnal bilincsbe verték Tihamért és elhurcolták a szabadkai rendõrkapitányság épületébe, ahol rögtön verni kezdték.

Támadás a VMDK székháza ellen

Címkék: Délvidék, Óbecse

Támadást hajtottak végre mára virradó éjszaka a Vajdasági Magyarok Magyarok Demokratikus Közösségének óbecsei székháza ellen. A párt ezzel kapcsolatban közleményt adott ki, amelyet az alábbiakban ismertetünk.

2007. május 9-én, a BÉKE NAPJÁRA virradó éjjelen, ismeretlen tettes vagy tettesek megkövezték Óbecsén a VMDK, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének székházát, bezúzva annak összes ablakát.

”Nem bírta a szememet szétvágni, amikor a fejemet rugdosták”

Címkék: Délvidék, Temerin

Két magyarellenes támadásról számolt be az Emberi Jogi Központ, amelyek március hónap folyamán történtek Temerinben. A központ az incidensek kapcsán megkereste a sértetteket, akik szóban nyilatkoztak, illetve levélben megírták az őket ért sérelmeket. Alább a részletes beszámolók.

Megrongálták a VMSZ irodáját

1110193.jpgIsmeretlen tettesek megrongálták a Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki szervezetének irodáját. Kővel dobálták meg a hivatal üvegportálját, és egy méter átmérőjű lyukat ütöttek rajta. A magyar párt közleményben ítélte el a támadást, amely megítélése szerint beleillik az utóbbi időszak magyarellenes kilengéseinek sorába.

Tartalom átvétel